alapítvány

A szorványsors szimbóluma - A marosszentimrei templom

 

Gyulafehérvártól mindössze 8 kilométerre található az Árpád-kori alapítású Marosszentimre. A település azzal írta be magát a történelemkönyvekbe, hogy 1442-ben a falu határában szenvedett vereséget Hunyadi János a Mezit bég vezette portyázó török seregtől.

A falu református templomát a 13. században építették román stílusban. A mai is látható gótikus épület a 15. századi átépítés eredménye, mely feltehetőleg Hunyadi Jánosnak köszönhető. A templom a középkorban még népes református magyar gyülekezetnek adott otthont, ám a török pusztításai és a történelem viharainak köszönhetően mára alig maradt ebből valami. A gyülekezetet ma alig néhány ember alkotja, a falu lakói pedig szinte kizárólag ortodox románok. 

A régi magyar múltról ma csupán a dombon álló református templom tanúskodik, mely szinte őrként tekint le a falura. A templom omladozó épületének, és a lassan teljesen elfogyatkozó gyülekezetének hányatatott sorsát Jékely Zoltán 1937-ben, az alábbi versében eképpen fogalmazta meg:

 

A marosszentimrei templomban


"Fejünkre por hull, régi vakolat,
így énekeljük a drága Siont;
egér futkározik a pad alatt
s odvából egy-egy vén kuvik kiront.
Tízen vagyunk: ez a gyülekezet,
a tizenegyedik maga a pap,
de énekelünk mi százak helyett,
hogy hull belé a por s a vakolat,
a hiuban a denevér riad
s egy-egy szuvas gerenda meglazul:
tizenegyedikünk az árva pap,
tizenkettedikünk maga az Úr.
Így énekelünk mi, pár megmaradt
– azt bünteti, akit szeret az Úr –,
s velünk dalolnak a padló alatt,
kiket kiírtott az idő gazul."

                                           Jékely Zoltán

 

 

A templom és a falu történetéről bővebben itt lehet olvasni