Bodvaj elsősorban arról nevezetes, hogy Gábor Áron itt öntötte a háromszéki önvédelmi harc első ágyúit az 1848-49-es szabadságharc idején.
A bodvaji vastermelés kezdeti ideje nem ismeretes, a kisbaconi határ Györgykovács nevű részéről való emlékezés a legrégibb támpont. Benedek Elek írta: “Ez a neve annak az erdőrésznek, ahol nekünk is, másnak is a legtöbb erdei kaszálója van. Györgykovács mellett van Bodvaj nevű vasbánya, mely sok száz esztendővel ezelőtt egy György nevű kovácsé volt: az ő nevét örökíté meg egy több száz holdas terület.” Az általunk ismert, működését 1831-ben megkezdett bodvaji üzemet az örmény származású gyergyószentmiklósi Zakariás Antal létesítette.
A Bodvajba telepedett idegen munkások számára Zakariás 1852-ben a gyár feletti kis lapályon kőkápolnát építtetett a gyár védszentje, Szent Antal tiszteletére. A telepen 1875-ben 21 lakóház volt.
Bodvajon a bányászást 1897 őszén hagyták abba, de a kihozott ércből még 1905 tavaszáig dolgoztak. Abban az évben mindenki elköltözött, de 1919-ig még egy telepőr vigyázta a területet. Az I. világháborút követően a jogutód román állam illetékes szervei figyelmen kívül hagyták Bodvajt, részükről az 1920-1945. évek közt senki még helyszíni szemlén sem járt ott. A II. világháború után azonban megkezdték a bánya és kohó helyreállítását, és újra megindult a termelés Bodvajon. A bányászást 1951 márciusában beszüntették azon indokkal, hogy az érc kifogyott.
2006-ban a hámort Kovászna Megye Tanácsának támogatásával felújították.
Képanyag forrásai: 1, 2, 3, 4, 5
A Bodvaji Vashámor 2:55mp-től-videóanyag
