alapítvány

A laskói iskola

„A’ Laskói Oskolát hihető Sztáray Mihály fundálta, ki maga tanított, énekelt és Prédikált Laskón.” Olvasható Ach László 1821-ben kelt laskói krónikájában. De az első írásos emlék az iskola fennállásáról a 15. századból, Laskai Demetertől maradt ránk, amely egy ötsoros magyar nyelvű könyörgés, amely arra utal, hogy az alapismereteket szülőfalujában sajátíthatta el. A falu másik híres, 15. századi szülötte, Laskai Osvát a század második felében szintén ott tanulhatott. Ezek alapján, a Laskói Általános Iskoláról bizton állíthatjuk, hogy fél évezredes alapítású.

Az oktatás az évszázadok során több épületben is működött, számtalan történelmi viszontagságot átélt, ám minden után képes volt a megújulásra. A túlélés szimbóluma, hiszen a laskaiak soha nem adták fel a harcot iskolájukért, ezáltal magyarságunk megmaradásáért a vidéken.

Várdaróc és Kopács felső tagozatosai is itt tanulnak.

Az iskola történetéről itt  és itt olvashatunk bővebben, amely anyagok forrásként is szolgáltak.

Az iskola honlapja innen  és közösségi média oldala innen elérhető.

A képek forrása: 1, 2, 3