A dualizmus kori magyar tengeri hajózás központja Fiumében (ma Rijeka) volt. A város a történelem folyamán számtalanszor váltott gazdát, Magyarország is többször birtokolta. Fiume igazi fejlődése azonban 1868-ban indult el amikor is a várost és környékét, különálló testként, azaz „corpus separatum”-ként Magyarországhoz csatolták. Mindez azonban nem volt ingyen, a magyaroknak cserébe 3 vármegyéről (Pozsega, Szerém, Verőce) le kellett mondaniuk Horvátország javára. Bár ez túl sokat nem jelentett, hisz Horvátország is Magyarország része volt.
A döntés után Fiume városa az egyetlen magyar tengeri kikötő volt, ahol Magyarország kijuthat termékeivel a világpiacra. Ezen kulcsfontoságú helyzetéből adódóan pedig azonnal megindult a város fejlesztése. A cél egy olyan kikötő létrehozása volt, mely a szomszédos Trieszttel, és Koperrel méltóan veszi fel versenyt.
Óriási mértékű fejlődés következett: tengerjáró hajók befogadására és javítására is alkalmas vadonatúj kikötő, hullámgát, hajógyár, kávé- és rizsfeldolgozó üzemek, raktárak, vegyipari létesítmények nőttek ki a földből. Továbbá megépült a Fiume-Károlyváros vasútvonal, melynek köszönhetően lényegesen javult a város elérhetősége. A munkálatokat A közlekedésügyi miniszter irányította, és a Budapest által kinevezett Fiumei kormányzó felügyelte. Az első világháború végéig, vagyis a város elvesztéséig tartó 50 év alatt a magyar állam 60 millió aranykoronát, mai árfolyamon körülbelül 150 milliárd forintot költött Fiuméra a központi költségvetésből.
A fellendülésnek köszönhetően özönlöttek a magyarok a városba. 1910-ben a város lakosságának 13%-a, mintegy 6500 ember vallotta magát magyarnak.
A település további érdekessége, hogy a város után kapta nevét a “Fiumei kikötőben” című katonadal melyet itt hallgathatnak meg.
Hogy mi lett a magyar Fiuméből mára, azt itt olvashatják. A helyi magyar közösségről friss híreket itt, a témához kapcsolódó további cikkeket, pedig itt, és itt olvashatnak.
Szöveg forrása: itt
