Erdély ősi kapuja – A Király-hágó

A Király-hágó a Nagyváradot és Kolozsvárt összekötő A3-as főúton található, Királyhágó és Báródsomos falvak közt. A hágó az erdélyi Réz-hegység része, magassága 582 méter. 

A terület elsősorban arról híres, hogy itt volt Erdély, és Magyarország egykori határa, később pedig a Partium és Erdély határa. A hegyektől elzárt Erdély, a magyar Alföld irányából csak pár úton volt megközelíthető. A kevés út egyike volt a Király-hágó menti útvonal. Ez volt az egyik legfontosabb út mely összekötötte a két országrészt. Földrajzi helyzetéből adódóan fontos kereskedelmi útvonal volt, a két ország rész közt, többek között itt szálltották az erdélyi sóbányákból Magyarország más részeire a kitermelt nyersanyagot.

A környéket számos turista keresi fel, magyaroknak szinte kötelező megálló.

Szöveg forrása: 1

Képek forrása: 1 2 3 4