A rendház kapuja – éppúgy, mint 600 évvel ezelőtt –, minden nap nyitva áll az érkezők előtt. Manapság ugyan a főurak helyett turisták érkeznek, és a szerzetesek sem a kódexek, hanem a világhálót böngészik, a pihenőszobában pedig a könyvek mellett biliárdasztal is helyet kapott, ám életük számottevően mégsem változott.
A ferences rendház és templom építése a XIV századra nyúlik vissza. Szécsényi Tamás erdélyi vajda 1332-ban XXII. János pápa engedélyével kolostort alapított Szécsényben. A külföldi mesterek által a gótika legszebb remekműveként építették meg a templomot és a rendházat. Elkészülte után tizenkét ferences szerzetes költözött a falak közé.
1715-ben leégett a kolostor, ám még ebben az évben elkezdték az újjáépítést is. Ez idő tájt számos laikus testvér is élt a szerzetesekkel, s közöttük számos iparos is volt. Ennek a korszaknak a páratlan tárgyi emléke a templom és a kolostor gyönyörűen festett, mívesen faragott barokk bútorzata, melyet Spieger Márton és Oszler Liboriusz ferences testvér készített 1750-70 között. Egyik remekművük a templomhajóban álló szerzetesek padja – festett háttámlái olyan remetéket ábrázolnak, akik élete példaként szolgál a szerzeteseknek – és a sekrestyében látható gyönyörű tölgyfa szekrény, melyről úgy tartják, hogy a versaillei királyi palota sekrestye szekrénye mintájára készült. Szintén a két ferences asztalos mester ügyességét dicséri a kolostor földszintjén lévő nagyebédlő bútorzata.
A II. világháborút követően 1950-ben elhurcolták, majd szélnek eresztették a szécsényi ferenceseket. A szerzetesrendek magyarországi feloszlatása és az államosítás után a kolostorban mezőgazdasági technikum és kollégium működött, majd 10 évig üresen állt. Ez idő alatt az épület állapota egyre rosszabbá vált, ám becses bútorai csodával határos módon, és a kollégium egykori vezetőjének köszönhetően – aki a padlásra menekítette és zárta azokat – megmenekültek. Amikor 1989-ben a ferences rend visszakapta a kolostorépületet jelentős feltárási és felújítási munkák kezdődtek, melyek azóta is zajlanak.
Napjaikat – épp úgy, mint egykoron – az imádságnak, az elmélkedésnek és a munkának szentelik. Ez utóbbi gyakori helyszíne a kolostor mögötti novícius kert, ahol források fakadnak, gyógy-, fűszernövényeket termesztenek. Ugyanakkor a szerzetesek életének részévé vált a turisták fogadása és kalauzolása is, kolostoruk csaknem 700 éves falai között.
