A Tokaji történelmi borvidék kultúrtájként kapta meg a világörökségi rangot 2002-ben. A tokaj-hegyaljai táj, az ökoszisztéma, az emberi kultúra és tradíciók olyan egyedülálló összefüggését élhetjük át, ízlelhetjük meg itt, amit sehol máshol a világban. A Tokaj nevet az egész világon a borral azonosítják, de a világörökségi címet az ezzel együtt járó szőlőtermelési és borászati kultúra megőrzéséért is kapta. Ez a kivételes mikroklímának; a vulkanikus és posztvulkanikus tevékenységek következtében kialakult talajviszonyoknak, a kedvező fekvésű lejtőknek, a Bodrog és Tisza folyók keltette őszi párának köszönhető. A hordónak való tölgyfák is itt helyben nőnek, a bor érését pedig a pincék falán megtelepedő különleges penész segíti. Az eredményt egészen a legutóbbi időkig gyógyszerként is számon tartották, XIV. Lajos francia király pedig a borok királyának, a királyok borának nevezte.
A Tokaj-Hegyaljai borvidék világörökséggé nyilvánított része összesen 27 települést foglal magába – többek közt Tokaj, Bodrogkeresztúr, Bodrogkisfalud, Mád, Mezőzombor, Rátka, Szegi, Tarcal, Tállya legkiemelkedőbb termőhelyeit, de ide tartozik Sátoraljaújhelyen az Ungvári pince, Sárospatakon a Rákóczi pince, Hercegkúton a Kőporosi és a Gomboshegyi pincék, valamint Tolcsván az Oremus és a Bormúzeum pincéi is.
A magyarság borkultúrája kettős eredetű: egyesíti a keleti, kaukázusi és a nyugati, római szőlőművelési hagyományokat. Ezek tükröződnek Tokaj-Hegyalja szőlőtermesztésében és pinceépítési szokásaiban. A szőlőművelés és borkészítés meglétét itt már a honfoglalás korában valószínűsítik, bár erre vonatkozó tárgyi bizonyítékok nincsenek. A XII. század második felétől, a vallon telepesek megérkezésétől kezdve viszont már adatokkal bizonyítható a szőlőművelés elterjedése ezen a vidéken.
Tokaj titka a nemzedékek óta szőlő- és borkultúrával foglalkozó emberek tudásán kívül a különleges termőterület: vulkanikus altalajon agyag- vagy lösztalaj, a napsütötte déli lejtők és a Tisza és Bodrog folyók által meghatározott mikroklíma, mely kedvez a botrytis cinerea (nemes penész) kialakulásának, és az ezt követő aszúsodásnak.
Az északi botrytises boroknak a hűvösebb klímán megőrzött élénk savak mellett a betöményedett cukortartalom adja jellegzetes ízüket. A déli botrytises területeken az északi ízkoncentrációs hozzáállással szemben más eljárások honosodtak meg: a kiegyenlítettebb hőmérséklet és csapadékosabb ősz miatt nem lehet a végtelenségig kitolni a szüret kezdetét, megvárni a fagyosabb napok eljövetelét. A gyümölcs jobban beérik, gyorsabban veszíti el savait, miközben a botrytis a sok nedvesség miatt teljesen belepi a szőlőszemeket. Itt a koncentációorientáltság helyett az édesség, és nemesrothadás okozta keserűség közötti harmónia megtalálásának igénye dominál.
Tokaj fekvése mindkét területtől különböző készítési eljárásokat és nem utolsó sorban bort eredményezett. Klímája az északi féltekénél melegebb, ezért botrytisesedés kezdetekor a gyümölcs itt érettebb, legjobb esetben túlérett. Ez leginkább a savössztétel szempontjából hoz döntő különbséget északi társaihoz képest. A hosszú száraz őszökön a jól beérett, magas cukorfokú szőlő nem szolgál a botrytis számára ideális körülményekkel és a penészgomba csak beszövi a bogyó húsát, átalakítja a szőlőszemek aromaanyagait, de alig roncsolja azt, és nem fedi be a bogyóhéját. Így a szemek egyenként is kiszedegethetőek a fürtökből.
Visszatérve a kultúrtájra a terület 1737 óta élvez védettséget, amikor egy királyi rendelet – a világon elsőként – zárt borvidékké nyilvánította. A jellegzetes szőlőbirtokok, farmok, falvak és kisvárosok mélyen fekvő, ősi borpincéiben nyomon követhető a tokaji bor termelésének minden mozzanata. Az elmúlt ezer év alatt kialakult szőlőművelési hagyományok érintetlen, eredeti formában való továbbélése és a borvidék évezrede tartó egysége indokolta, hogy az UNESCO Világörökség Bizottsága a Tokaji történelmi borvidéket 2002-ben mint kultúrtájat felvette a Világörökségi Listára.
A Tokaj-hegyalja történelmi borvidék kultúrtáj honlapja itt található.
