Diósgyőri vár

A négy saroktornyos, jellegzetes formájú diósgyőri vár Miskolc belvárosától pár kilométerre található. A középkorban királynék várának is nevezett masszív gótikus erődítményt 2014-ben nyitották meg újra, immár teljesen felújítva, újjáépítve, rendkívül gazdag programkínálattal várja a látogatókat.

Már a honfoglalás előtt is állt itt egy hatalmas földvár, melynek helyén a tatárjárás után építették meg a korabeli Magyarország egyik legnagyobb várát. Az épület később királynéi javadalom lett. Fénykora Nagy Lajos király idejére esik, a lengyel trónt is megszerző király építtette ki gyönyörű, gótikus királyi várkastéllyá az erődítményt. A két főváros Buda és Krakkó közti úton fontos állomássá lett Diósgyőr. Nagy Lajos is sokat időzött a várban, itt ratifikálták a turini békeszerződést 1381-ben, amely értelmében a velenceiek elismerték Nagy Lajos király fennhatóságát, és évi adó fizetésére kötelezték magukat a magyaroknak.

A király halálát követően a vár a továbbiakban is a királynéi javak közé tartozott, Diósgyőr várát „a királynék váraként” is emlegették. Fordulópont 1526-ban következett, mikor a mohácsi vereség után zálogos bérlők tulajdonába került, majd végvárrá alakult Eger eleste után. 1702-ben kincstári tulajdonba került, de hadászati értékét elvesztvén lepusztult, a későbbi metszeteken is már csak romként tűnik fel. Az újjáépítés 1953-ban kezdődött, régészeti feltárása pedig 1960-tól. A nagyközönség számára 1973-ban vált látogathatóvá. Több éves, nagyszabású munkálatok során a várat teljesen felújították, falait sok helyen újra felépítették, számos új kiállítást rendeztek be falai között. A 2014 nyarán átadott komplexum igazi élményvár, rendkívül gazdag programkínálattal.


A beruházás során megújultak az eredeti bástyák és palotaszárnyak, felépítették a vár lovagtermét is, amely Közép-Európában egykor a legnagyobb volt. A beruházás kapcsán megújult, régi pompáját nyerte vissza Diósgyőr vára, amely – a nyugati szárny kivételével – két szint magasságig újra felépült. A vár tornyai között három palotaszárny is megújult, amelyekben helyet kapott az egykori lovagterem, a várkápolna és a királynék lakóterme. A kiállítóterekben a látogatók a középkori váréletbe és hajdani mesterségekbe nyerhetnek bepillantást. A diósgyőri vár fejlesztésével, megújulásával Miskolc olyan turisztikai látványossággal lett gazdagabb, amely egész Közép-Európában egyedülálló.

A felújított várat a várárkon átvezető hídon át érjük el. Az árok számos rendezvény helyszíne, itt kapott helyet egy szabadtéri színpad is. A vár előtti bástyából egy ágyú csöve néz ki, ünnepnapokon még el is sütik a tekintélyt parancsoló fegyvert. A várudvart egy páncélokkal díszített hosszú folyosón át érjük el. A szépen lekövezett, kissé sterilnek ható udvar hétvégente lovagi játékok, párbajok népszerű helyszíne.

A földszinti részen alakították ki a kiállítótermek egy részét, itt találjuk többek között a vártörténeti kiállítást, a népszerű fémműves műhelyt, kipróbálható középkori fegyverekkel, a különleges alkímista szobát és a kitömött állatokkal felszerelt vadászat szobáját. Ugyancsak a földszintről lehet bemenni a várkápolna alsó szintjére. Szinte mindegyik teremben érintő képernyős, interaktív játékok várják a turistát.

Az udvar belső, fedett teraszáról nyílik a bejárat a Rondellába, ahol egy nagyon érdekes, körpanorámás filmet vetítenek a vár történetéről, a 3D filmecske igazán látványos, páratlan látnivaló, ne hagyjuk ki semmiképp sem.

Az udvari lépcsőn jutunk fel az emeleti szintre, az itt kialakított szobákat önállóan is végignézhetjük, azonban sokkal nagyobb élményben lesz részünk, ha csatlakozunk a félóránként induló jelmezes túravezetőhöz, aki élvezetes stílusban, középkori nyelvezettel vezet körül minket a termeken, szerepéből egyszer sem esve ki.

A valóban hatalmas méretű lovagteremből a királynék szobáján, hálótermén és fürdőjén át vezet az út, még a középkori árnyékszéket is megcsodálhatjuk. Több helyen építették be a megmaradt középkori díszítőelemeket az újraépített falakba, melyről a sötétebb szín árulkodik.

Az emeletről felmászhatunk az egyik, kilátóként funkcionáló toronyba is, felülről megcsodálva a tökéletesen újragondolt várat.

Az egykori panoptikumból két jelenet maradt meg, köztük a nagyszabású turini békekötés, melyek a vár előtti, turisztikai épületben, a címertörténeti kiállítással egy helyen nézhetők meg.

A vártól nyugatra épült meg az arénaszerű Lovagi Tornák Tere, mely, mint neve is mutatja nagyszabású rendezvények színhelye.

Napjainkban a színes kulturális programok között találhatunk lovagi párbajokat, koncerteket, színházi előadásokat. Itt rendezik meg Borsod-Abaúj-Zemplén megye legnépszerűbb fesztiválját, a Diósgyőri Várfesztivált is, amely tavasztól-őszig kisebb-nagyobb rendezvényekkel szórakoztatja az idelátogatókat és a helybélieket. A rendkívül népszerű Várnapok augusztus 20-a körül zajlanak a várban és környékén.

A vár honlapja itt érhető el.

Szöveg forrása: 1

Képek forrása: 1 2 3 4 5