A hamvazószerdától húsvétvasárnapig tartó időszak a keresztény egyházban a húsvéti
előkészület ideje. A 40 napos böjt a 7. századtól vált szokássá, 1091-ben II. Orbán pápa iktatta
törvénybe. A hamvazószerda, böjtfogószerda, szárazszerda, aszalószerda stb. elnevezés utal
egyrészt az e naphoz kötődő hamvazás egyházi és laikus szokására, másrészt jelzi a böjt
kezdetét. A templomban a mise után az elmúlt évi szentelt barka hamuját a pap megszentelte és
keresztet rajzolt a hívek homlokára, miközben arra emlékeztette őket: „porból vagyunk, porrá
leszünk”, vagyis, hogy az ember és lét mulandó. Általános hiedelem szerint úgy vélték, aki
hamvazkodik, annak nem fog fájni a feje.
Az idők folyamán a böjtölési szokások sokat lazultak, ma az egyház szigorú
böjtöt hamvazószerdára és nagypéntekre ír elő (ekkor a 18 és 60 év közötti hívek a nap folyamán
háromszor étkezhetnek, és egyszer lakhatnak jól), valamint ezeken a napokon és a nagyböjt
többi péntekjén arra kéri 14 évnél idősebb tagjait, hogy ne fogyasszanak húst. A húsevést persze
már régen is rengeteg finom étellel lehetett pótolni. Főként leveseket fogyasztottak, az egyik
legismertebb böjti leves a cibere volt. Ez egy korpás vagy éppen aszalt gyümölcsös leves
kukoricával és kölessel, amit tejfölös habarással tettek ízessé. Elterjedt volt a bableves, a
tejleves, a sós vízben főtt bab, az olajos káposzta, a főzelékek, főleg a spenót, valamint a tojás
és a különböző halételek.
A böjt nagyrészt a bűnbánatról, az önmegtartóztatásról szól, ami nagyon érdekes szokásokat
hozott a böjtölők életébe. Míg a farsangi időszak a bálok, mulatságok és a szórakozás időszaka
addig a böjt alatt tilos volt a hangoskodás. Az emberek sötétebb ruhákat öltöttek, eltették a
füstölt húsokat és a szalonnát, az éléskamra kulcsát pedig a kútba dobták és csak
nagyszombaton halászták ki. A húsos edényeket is eltették, az étkészletet pedig sokszor a
tisztaszobába dugták, a szentkép mögé. Akik farsang idején házasodtak össze húsvétig nem
hálhattak együtt.
Mivel nem volt szabad mulatozni és a böjti időszakban nem volt illendő lakodalmat tartani, ezért a
fiatalok játékokat találtak ki, amivel eltölthették az időt és megerősíthették választottjukat
szerelmükben. Leggyakrabban a leánykörtáncot más néven karikázást játszották. Körbe álltak és
népdalokat énekelve táncoltak. Mikor elunták a táncot bementek a faluba és énekelve vonultak,
így ezt akkoriban vonulásnak nevezték. Azok a legények, akinek nem volt párja végig járták a
falut és bementek a lányos házakhoz. Itt egy kovácsnak és két inasnak öltözött legény elkapta a
menyecskét és szögekkel meg kalapáccsal megpatkolták a farsangban eltáncolt csizmácskáját,
ez volt a leánypatkolás.
