Kárpátaljai Jótékonysági Gálaest

“…Nekünk magyaroknak az a kiváltságos helyzetünk, hogy a Kárpát-medencében mindenütt otthon vagyunk. Mindenhol magyar testvérekbe, barátokba vagy épp kollégákba botlunk, akik szívén viselik a sorsunkat…” mondta dr. Kartai Gergő, a felvidéki KÉRA alapítója a Kárpátaljai Jótékonysági Gálaesten, amely 2022. február 17-én került megrendezésre a Bálna Rombusz rendezvénytermében, s ahol Alapítványunk partnerszervezetként csatlakozott e nemes eseményhez több mint 35 fővel.

Köszönettel tartozunk a szervezőknek a színvonalas estéért, nevezetesen a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesületnek és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezetének. A rendezvényen több mint 220-an vettek részt, amely során 1.300.000 forint összeg adomány gyűlt össze a Kárpátalján élő, magukra maradt, súlyos betegségben szenvedő honfitársaink gyógyulásáért.

A gyűjtés folytatódik, adakozni az alábbi számlaszámokon lehet:


Verecke Alapítvány
Számlaszáma: 11744003-20965860
IBAN szám: HU60 1174 4003 2096 5860 0000 0000
SWIFT kód: OTPVHUHB
USD: HU40 1176 3440 4881 4014 0000 0000 SWIFT: OTPVHUHB

Az alábbiakban olvasható dr. Kartai Gergő köszöntő beszéde:

“Úgy látom ma szép számmal vagyunk, Felvidéken pedig egyre csak fogyunk. Tudom, mert felvidéki vagyok.

Úgy látom, hogy ma valóban sokan eljöttetek, Délvidéken és Őrvidéken azonban már szinte csak maréknyian vagyunk. Tudom, hisz nemrég jártam ott.

Sajnos, mint nemrég megtudtuk, Erdélyben sem túl rózsás a helyzet. Azt is látom, hogy itt ma a kárpátaljaiak húzzák majd el a nótát, de vajon ki muzsikál ma odaát?

Engem Kartai Gergőnek hívnak és a KÉRA, azaz a Kárpát-medencei Értékmentő Alapítvány, valamint a Kárpát-medencei Értékmentő Alapítvány Felvidéki Közösségének képviseletében vagyok, illetve vagyunk ma itt az este partnereként, mely szervezeteket a demográfiai adatok drasztikus csökkenése apropóján hívtunk életre, hogy minden, általunk elérhető erőforrást bevessünk annak érdekében, hogy ez a tendencia megváltozzon, és a fenti megállapításaim is érvényüket veszítsék. De sajnos itt még nem érnek véget a nehézségek, hisz megpróbáltatások sora áll mögöttünk, és előttünk egyaránt.

Lassan három éve, hogy az Egészségügyi Világszervezet világjárvánnyá nyilvánította a koronavírus terjedését, és épp egy éve lesz, hogy kitört a háború Ukrajnában. Előbbi szépkorú rokonainkat, családtagjainkat vette el tőlünk, utóbbi pedig családunk férfi tagjait, legjobb cimborákat, volt osztálytársakat. Az asszonyok fiaikat és férjeiket féltik, sok gyermek édesapjától kényszerül végleg elbúcsúzni. Akadnak szerencsésebbek is. Azokra a családokra gondolok, akik 2 családtagjaiktól elszakadva kénytelenek egy számukra idegen világban létezni, és a meghitt vasárnapi családi ebéd helyett – ahol összeülnek szülők és nagyszülők, gyermekek és unokák, sógorok és sógornők -, mindössze a határ mentén találkozhatnak parkolókban, vagy közvetlenül a határ menti utak szélén. Mit is lehet ezek után mondani? Egyáltalán mit is keresünk mi ma itt?

Legutóbb, mikor menyasszonyommal Kárpátaljára utaztunk, szenteste volt. Az autóban ajándékok, szívünkben pedig az a remény, hogy hosszú távollét után a családdal újra együtt tölthetjük a karácsonyt. Természetesen ez a határőröknek nem is tetszett, így nyomban nekünk is szegezték a kérdést: “nem szégyellitek magatokat, hogy naponta többszáz ember hal meg a fronton, ti pedig ünnepelni akartok!?” Bevallom őszintén, ezen felvetés engem is elgondolkodtatott akkor, és elgondolkodtatott a minap is, amikor ezen sorokat írtam. Hogy vajon szabad-e jó lelkiismerettel élvezni ezeken az eseményeken való együttlétet, miközben tudjuk, hogy nem is olyan messze tőlünk ártatlanok halnak meg. Két lehetséges választ látok magunk előtt. Az egyik lehetőség, hogy érzelmileg bezárkózunk és elfelejtünk örülni, elfelejtünk boldogok lenni. A másik lehetőség, hogy elfogadva a körülményeket éljük tovább halandó, földi életünket. Imádkozunk szeretteinkért, a békéért és minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy saját eszközeinkkel segítséget tudjunk nyújtani.

Viszont bármekkora is a sötétség, kell, hogy időnként örülni tudjunk az örülőkkel és ünnepelni tudjuk az életet. Mert mindennek megvan a maga ideje. A mai nap az élet ünnepe. Nekünk magyaroknak az a kiváltságos helyzetünk, hogy a Kárpát-medencében mindenütt otthon vagyunk. Mindenhol magyar testvérekbe, barátokba vagy épp kollégákba botlunk, akik szívén viselik a sorsunkat. Jól látható és érezhető ez ma is, és úgy látom minden jóval el is leszünk látva. A helyszín kiváló, és a jó magyar ételekben és italokban sem lesz hiányunk (és még belépéskor sem vegzált senki belépőért).

Úgy látom ma tényleg szép számban összejöttünk. Örüljünk hát és ünnepeljük, hogy így együtt lehetünk! Köszönöm a megtisztelő figyelmeteket!”