Részt vettünk a Magyar Ifjúsági Konferencia 44. közgyűlésén

Magyar Ifjúsági Konferencia Egyesület (a továbbiakban: MIK) 2025. május 22-25. között tartotta 44. soron következő tisztújító Közgyűlését Lendván. A Közgyűlésnek a lendvai városháza adott otthont. A Kárpát-medencei Értékmentő Alapítvány 2023 novembere óta tagja a MIK-nek. Alapítványunkat Kanizsay Botond képviselte.

Forrás: MIK

A Közgyűlés több mint 80 fő részvételével valósult meg. A Közgyűlés mellett számos kulturális és fakultatív program színesítette a résztvevők ottlétét. Többek között megtekintettük Kapornakon a Tündérkertet, Domonkosfán a helyi tájházat, Szentlászlón a református templomot, Dobronakon a György és Kézművességek házait, a Lujza-fogadó borszökőkútat, Lendván a Főkonzulátust, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség épületét, a Szentháromság-kápolnát, a várat és színházat.

A konferencia résztvevőit köszöntötte:

  • Magyar Janez, Lendva Község polgármestere,
  • dr. Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért-, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára,
  • Horváth Ferenc, nemzetiségi parlamenti képviselő, a MIK Állandó Bizottságának korábbi tagja,
  • Orban Dušan, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzetiségi Közösség elnöke,
  • Bodrogi Richárd, a Tempus Közalapítvány főigazgatója,
  • Nagy-Vargha Zsófia, fiatalokért felelős helyettes államtitkár,
  • valamint Edmár Attila, a MIK elnöke.

A Közgyűlésen lehetőségünk volt szavazatunkkal támogatni többek között az új elnök, régió elnökök, felügyelő bizottsági tagok megválasztását, a MIK alapszabályának módosítását, a leköszönő elnök és állandó bizottság tagjainak beszámolóját, valamint a MIK pénzügyi helyzetét. 

A MIK a soron következő közgyűlését Székesfehérváron tartja 2025. november 22-én.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük