Milyen szokásokat tartanak az anyaországi és a külhoni magyarok húsvétvasárnap és húsvéthétfőn? Alapítványunk néhány tagja és Őrzője mesél Székesfehérvártól Szomoron át Ungvárig.
Egy szem lányként a locsolkodók közt
A húsvétvasárnap a székesfehérvári Kanizsay családban az összetartozásról is szól: ezen a napon mindig összegyűlnek valamelyik rokonnál, együtt ünnepel az összes unokatestvér, nagynéni, nagybácsi és nagyszülő, akiket a házigazda ebéddel vár. „Még ebéd előtt a nyuszi elrejti a kertben a csokikat, majd mindenki kiskosárral a kezében elindul, hogy a lehető legtöbbet összegyűjtse. Utána mindig megy a cserélgetés, hogy ki milyet szeretne” – idézi fel a szívmelengető jelenetet Kanizsay Saci.
A család férfitagjai húsvét hétfőn útra kelnek locsolkodni: az apa, Zsolt jellemzően szódával, a legidősebb fiú, Botond vödör vízzel vagy szódával jár. Korábban Saci is elkísérte testvéreit és édesapját. „Nagyon izgalmas volt verset tanulni, ismerősöket látogatni, locsolni, meg persze csokit kapni” – emlékezik vissza. Ma már nem kíséri el őket, hanem otthon várja édesanyjával a korábban festett tojásokkal a locsolókat – és azt a bizonyos vödör vizes locsolást.
“Locsolkodás alatt ismertem meg a családunk ágát-bogát ”
A KÉRA alapítója, a Szomoron élő Tarnai Tamás is megosztott pár kedves emléket. „Máig emlékszem, ahogyan gyermekként figyeltem a nevetve társalgó felnőtteket, míg én szégyellősen mondtam a locsolóversem, a kölnis üveget szorongatva, mikor megérkeztünk egy-egy jó rokonhoz. Mégis imádtam. A nagyapámmal lehettem, ő vitt magával mindenhova, és így ismertem meg a családunk ágát-bogát. Csodálatosan töltötte be ez a szokás azt a feladatot, hogy a kicsinyek a nagy öregekkel megismerjék a gyökereiket, a családi történeteket. Bizony én is ennek köszönhetően tanultam meg a másodunokatestvéreim nevét és címét, és otthonosan köszöntem aztán a következő évben egy távoli rokonnak is a faluban sétálva. Szervesen integrálódtam, oda tartoztam, abba a közösségbe” – meséli Tamás, aki visszatekintve úgy látja, nemcsak a hagyományaink megőrzésének, az ősi népi termékenység szokások megélésének, hanem Jézus szenvedéstörténetének iskolája volt, amikor évről-évre végigjártak a locsolkodás egyes stációin. Ma már kisfiával járja húsvét hétfőn a falut. „Van sok élmény és küldetés, amivel az egész húsvéti ünnepkört megkoronázzuk.”
Ügyességi feladatokkal a csokitojásokért
Romhányiné Molnár Ivett és családja több mint 10 évig éltek Németországban, a hagyományokat ott is igyekeztek ápolni. „Akkoriban máshogy éltük meg a húsvéti ünnepek hangulatát. Ilyenkor a szüleimhez utaztunk, a készülődés időszakát viszont még Düsseldorfban töltöttük, amire nagy figyelmet fordítottam: díszeket készítettem, a húsvéthoz kapcsolódó meséket olvastam a gyerekeknek. A helyi magyar iskolában pedig verseket tanultunk és barkácsoltunk a többiekkel” – kezdi. A nagypénteket általában már Magyarországon töltötték, ahol édesanyjával és a gyerekekkel festették a tojásokat, és sütötték a kalácsot, illetve más süteményeket. Ilyenkor mindig hazajönnek az Olaszországban élő nővéreik is, így mindig együtt van az egész család. „Húsvét hétfőjén a gyerekeké a ,,főszerep”: amikor kisebbek voltak, különböző játékos feladatok, rajzolás, találós kérdés, közös versírás és ügyességi feladatok megoldása útján találhatták meg az eldugott csokikat, apró ajándékokat. A fiamnak ekkor még én írtam meg a verset a locsoláshoz, amihez mindig választottunk közösen egy témát. Németországban annyira szétszórtan laktunk mi, magyarok, hogy igazából csak a magyar iskolában, illetve a hageni ünnepségen volt alkalma meglocsolni a lányokat, hétfőn pedig a húgát és engem. Mióta Pesten lakunk és a gyerekeim már nagyobbak, a készülődésre szánt idő lerövidült, amiatt is, mert sok mindenben már ők is többet segítenek. Azért a hétfői tojáskeresés még mindig tréfásan zajlik, de már nem a játékos formában, inkább magára az ünnep megismertetésére törekszem és arra, hogy együtt kelljen gondolkodniuk és alkotniuk.”
Szentelt kalács az asztalon
A kárpátaljai Makusin Viktor, aki tavaly tette le az Őrzők esküjét, egy egyházi szokást idéz fel. „Kárpátalján a katolikusok és az ortodoxok körében máig megőrződött a pászka- illetve ételszentelés. A pászka a húsvéti kalácsot jelenti. A pászkaszentelő fonott kosárba a kalács mellé főtt tojás, sonka, kolbász, vaj, sárga túró, só, torma és bor is kerül. Ezzel a kosárral mennek szombaton késő este vagy vasárnap korán reggel misére, ahol a pap megszenteli az ételeket, amit otthon a család közösen fogyaszt el” – mondja. A falvakban él még a locsolkodás is: a fiúk már reggel elindultak meglocsolni a lányokat kölnivel vagy vízzel, de az is előfordul, hogy kútvízzel öntik le őket. Ilyenkor nem maradhat el a versmondás sem. Az idősebb vendégeket megkínálják a templomban megszentelt étellel, itallal és egyéb finomságokkal.
Tojásfestés extrákkal
A budapesti Kühne Emőke családjában a húsvét elengedhetetlen eleme a kalács – idén már nagypénteken nekiállt a majd egykilós finomságot elkészíteni. „Húsvétkor igen nagy, 900 grammos kalácsot sütök, ezért a húsvéti napokon ez a reggeli” – magyarázza. Míg gyermekei kisebbek voltak, a kézműveskedés sem maradhatott el. „Korábban az volt a szokás nálunk, hogy a nyers tojásokból kifújtuk a sárgáját és a fehérjét két kis lyukon keresztül, és ezeket a tojásokat festettük közösen a lányaimmal. A tojások belsejéből pedig másnap finom rántotta készült. A tojásfestés nagyon vidám volt, remek művészi alkotások születtek. Húsvéthétfőn hatalmas hidegtálat készítettünk friss zöldségekkel, töltött tojással, sonkával, és valamilyen majonézes salátával, ezzel kínáltuk a locsolkodó vendégeket.”
A felvidéki Csenger Orsolya a kisújfalui általános iskola igazgatója, így a tojásfestés nála is kötelező eleme a húsvéti készülődésnek. „A gyerekekkel szoktunk hímezni, tojást festeni növénylenyomattal, és répát is varrtunk, illetve mikádó társasjátékot is készítettünk” – sorolja.
Az iskola Facebook-oldalán pár életképet is láthatunk a serénykedő kisdiákokról.
Húsvéthétfőn még a locsolkodást is tartják a helyiek.
A tengerentúlra is elhozták a húsvéti hagyományokat
Bedecs Andrea és családja három éve költöztek Diósdról Kanadába. Amióta ott élnek, máshogy telik náluk az ünnep. „A Húsvét számunkra korábban a nagycsaládról és ezen belül elsősorban a gyerekekről szólt. Mindig Édesanyámnál gyűlt össze a család, ide érkeztek meg Húsvét hétfőn a locsolók is – kezdi. – Az ünneplés díszítéssel kezdődött, a gyerekekkel együtt öltöztettük ünneplőbe a házat. Majd a következő napokon kalácsot sütöttünk, a férfiak sonkát főztek, tojást festettünk. Húsvét hétfő reggel az apraja izgatottan futott ki a kertbe és kereste az elrejtett ajándékokat. Nem maradhatott el a szódás szifonnal való locsolás sem, melyet egy-egy locsolóversike előzött meg. Kanadában csendesebbek lettek a húsvétjaink. A hagyományos tevékenységeinket elhoztuk magunkkal – díszítünk, sütünk, tojást festünk. A locsolkodás azonban már virtuális lett. Viszont új szokást is kialakítottunk: a teljes család összekapcsolódik az éterben – szervezünk egy közös beszélgetős-játszós videóhívást. Becsatlakoznak az unokatesók, a gyerekek megtanították a Mamát is skype-olni, képernyőt megosztani, vicces háttérképet feltenni ” – osztja meg Andi. Idén nagy örömükre haza is tudtak látogatni édesanyjához, így ezúttal nem csak virtuálisan ünnepelhettek együtt.
Kívánjuk, hogy minden kedves KÉRA-tagnak legyen áldott és hasonlóan örömteli a Húsvét!
