A világosi fegyverletétel a nemzeti emlékezet egyik fontos sarokköve, az esemény tudniillik az 1848–49-es forradalom és szabadságharc végét jelentette, amely után az osztrákok részéről véres megtorlás következett Haynau osztrák hadvezér rémuralma alatt. A mára teljesen összeépült de azelőtt szőlőktől környezett két község, Magyarvilágos és Románvilágos felett emelkedik – a világosi vár omladozó falaival – a szöllősi mező, ahol Görgey Artúr magyar honvédserege 1849. augusztus 13-án letette a fegyvert az orosz cár inváziós hadserege előtt.
A világosi fegyveretétel előzménye hogy 1849 júniusában – a Szent Szövetség gyakorlatának megfelelően – I. Miklós orosz cár Ivan Fjodorovics Paszkievics herceg vezetésével hadsereget küldött a Habsburgok segítségére. A hatalmas túlerővel szemben a Tisza-Maros szögébe visszavonuló forr. magyar sereg előbb júl. 31-én Segesvárnál (itt esett el Petőfi is), majd aug. 9-én Temesvárnál vereséget szenvedett.
Mindezek hatására aug. 11-én Kossuth Lajos és a kormány lemondott, tejhatalommal ruházva föl Görgey Artúr fővezért, aki 1849. aug. 13-án, az Arad melletti Világosnál feltétel nélkül letette a fegyvert, s megkezdődött Haynau rémuralma. A békét a világosi Bohus-kastélyban írták alá. A kastély ma a Ioan Slavici és Emil Monția Emlékmúzeumnak ad otthont. A várnak az eseményben nem jutott szerep ám mivel tájképi elemként uralja környezetet ezért hozzátartozik, hogy arról is szót ejtsünk.
A vár első írásos említése 1318-ból való. Így valószínűleg a XIII. században, az országot romba döntő tatárjárás utáni korszaknak köszönheti létrejöttét. Anjou Károly királyi idejében már az uralkodó kezelésében állt, mint a zarándi ispán egyik székhelye.
1439-ben Albert király a várat és a hozzá tartozó 145 várost, falut és pusztát Brankovics György szerb despotának adta Nándorfehérvár ellenében. 1440-ben I. Ulászló elkobozta a várat Brankovics hűtlensége miatt, és 1441-ben Maróthy László aradi fősipánnak adta.
A vár azonban továbbra is Brankovics kezén volt, és csak 1444-ben adta át Hunyadi Jánosnak. Hunyadi halála után a várat fiai, Lászlónak és Mátyás örökölték, de Mátyás átengedte Szilágyi Mihálynak. 1458-ban a már királyként uralkodó Mátyás elfogatta Szilágyi Mihályt, és saját várába záratta.[1] Szilágyinak 1459-ben sikerült megszöknie; utóbb Mátyás megenyhült iránta, és visszaadta birtokait. Szilágyi halála után özvegye, Báthory Margit lett az örökös.
1514-ben Dózsa György serege foglalta el, majd Szapolyai János kezére került. Ő 1526-ban Czibak Imre váradi püspöknek adta. 1566-ban a törökök szállták meg, és csak 1595-ben sikerült Báthory Zsigmondnak visszaszereznie. Az 1600-as évek elején ismét török uralom alá került majd többször váltogatta gazdáit hol magyyar hol török kézen volt. 1693-ban Sigbert Heister tábornok szabadította fel, de ekkor a vár már igen leromlott állapotban volt.
1755-ben Bohus Imre vásárolta meg a várat, amelynek köveit kastélyának építésére használta fel. Az 1784-es parasztfelkeléskor a hatalom ágyúval leromboltatta a vár maradékát, hogy az ne nyújthasson menedéket a felkelőknek.
