A lébényi román stílusú Szent Jakab templom Magyarország egyik legjelentősebb középkori emléke. A templom története Első írásos emléke egy 1208-ban kiadott oklevél, de falai már valószínűleg 1206-ban álltak, hiszen külső falába vésve találjuk ezt az évszámot. Köveit a fertőrákosi kőfejtőből hozták. A XIII. század elején épült Árpád-kori templom a tatárjárást (1242) még átvészelte, de a török háborúk során többször is erősen megrongálódott. A török pusztítások során a bencés szerzetesek elhagyták itteni birtokaikat, Pannonhalmára költöztek, és a kolostor lakatlanná vált.
A romos apátságot 1631-ben a jezsuiták kapták meg, néhány éven belül az épületeket helyre is állították, ám a templomot 1683-ban a törökök ismét felégették, a tetőzet és az eredeti boltívek beszakadtak. Az újabb helyreállítás során a két toronyra sátortetőt építettek. A jezsuiták rendjük feloszlatása (1773) után elhagyták Lébényt, a kolostor másodszor is elnéptelenedett. A birtokok többségét a Zichy-család szerezte meg, ők a templomot a falunak adták át, így az 1830-ban Lébény plébániatemploma lett. Az újabb helyreállítás során a romos kolostorépületek nagy részét lebontották, egy kisebbik részt pedig meghagytak a plébániának. A templomépület azonban 1841-ben újra tűzvész áldozata lett, tornyait utóbb egyszerű, barokkos sisakokkal látták el.
Végül a templom mai formáját az 1862-től 1879-ig tartó restaurálás során nyerte el, lehántották az évszázadok rétegeit, és ma az Árpád-kori csupasz falak állnak előttünk.
Szöveg forrása: 1
