alapítvány

Az erdélyi Versailles - A bonchidai Bánffy-kastély

 

Erdély legismertebb, és leggrandiózusabb kastélya egyértelműen a bonchidai Bánnfy-Kastély. Bonchida mintegy 600 évig volt a Bánffyak tulajdona, magát a birtokon lévő kastélyt, azonban "csak" 1668-ban kezdte el építettni a birtok akkori ura, Bánffy IV. Dénes. A kastélyt a Rákóczi-szabadságharcig nem fejezték be teljesen. A kuruc-labanc háború során a kastély felváltva labanc és kuruc kézen volt. Mindkét fél katonai támaszpontként használta az épületet, az egymás elleni hadműveletek során pedig számtalanszor esett rombolás áldozatul a kastély. A szabadságharc után reneszánsz stílusban kibővítették, majd nem sokra rá 1748 és 1750 között barokk stílusban éptették át.

 

1944-ben a németek felgyújtották, és kirabolták. 1947-ben államosították, utolsó tulajdonosa Bánffy Miklós egykori magyar külügyminiszter, író volt. 

2007-ben a Transylvania Trust Alapítvány 49 évre megszerezte a birtokot, azóta vezetik folyamatosan a kastélyt felújítási munkálatait.

2014-ben a kastélyban megrendezendő Electric Castle Festivalt az Európa legrangosabb zenei fesztiváljainak (European Festival Awards) a versenyében beválasztották Európa tíz legsikeresebb közepes formátumú fesztiválja köze. 

 

A várról további információ, a Hungarikum Bizottság Erdélyi Értékek Tárában itt található.

 

Képek forrása: 1 2 3 4 5 6 7 8