alapítvány

Körösfői református templom

 

A Sebes-Körös forrásvidékén, Bánffyhunyadtól 7 km-re található Körösfő községe. A falu melletti dombtetőről őrzi a települést, Kalotaszeg egyik leglátványosabb református temploma, mely négy fiatornyos tornyával, Umling Lőrinc gyönyörűen megfestett fakazettás mennyezetével várja az ide látogatókat. A falu nevét a Sebes-Körös nem messze lévő forrásáról kapta, a forrást a Körös Forrása Csárda mellett találjuk, az 1-es főút mellett Kolozsvár irányába.


A mai templom középkori elődje feltehetőleg a XV-XVI. század fordulóján épült, a kolozsvári reformáció hatására református hitre tért kalotaszegi vidék egyik legfontosabb központja volt. Az 1600-as évektől már virágzó egyházként emlegetik a források, a török-tatár dúlások által lerombolt középkori templom újjáépítése is ebben az időszakban kezdődik meg.

A korábbi templom átépítésével 1764-ben készült el a fallal körülvett, négy fiatornyos, kazettás mennyezetű templom oszlopos előtérrel. Jelenlegi formáját az 1833-34-es (nagyszabású adománygyűjtés jóvoltából) bővítéssel nyerte el, a templom cintermének déli kőkerítésébe ekkor falaztak be két római kori szarkofágot. A korábbi reneszánsz virágdíszes fakazettás mennyezet újragondolása Umling Lőrinc nevéhez fűződik, a szász mester 135 panelt festett a 225-ből, a nyugati és keleti karzaton további munkái csodálhatók meg. A templom 1841-es orgonája a nagyváradi Kolonics István orgonakészítő mestert dicsérik. Különleges darabja a templomnak II. Rákóczi György ajándéka, egy szépen mintázott török szőttes. Az 1660-tól őrzött ereklye az itt sebeire gyógyírt találó nagyúr történelmi emlékezete, a helyiek büszkesége.

 

A kalotaszegi népi motívumok jelennek meg a belső dekoráció egészén, látványosak a piros írásos varrottas terítők, a díszes padozat és úrasztal is. A templomtoronyból gyönyörű kilátás nyílik a környékre. Érdemes fejet hajtani a templom mellett 1995-ben emelt, 1849-ben, a közelben elesett, hősi halált halt Vasvári Pál emlékműve előtt. A templomdomb alatt a 48-as szabadságharc emlékére állított kopjafát emelt az utókor.

Körösfő főutcája egy hosszú kirakodóvásárnak ad helyet, a férfiak fafaragásai és az asszonyok varrottasai mellett korondi porcelánokat és székely népművészeti termékeket vásárolhatnak a turisták. Minden év május első szombatján nagy majálist rendeznek a falu felett emelkedő Ríszeg-tetőn, ahol széleskörű népzenei és könnyűzenei programok csábítják ide a látogatókat.

 

A falu után kapta nevét a Körösfői kertek alatt című népdal melyet itt hallgathatnak meg 

 

Szöveg forrása: 1

Képek forrása: 1